Támogatóink:

   Szent László-freskók a Kárpát-medencében

Horváth Zoltán György: Szent László-freskók a Kárpát-medencében


Szent László királyunk máig élő kultuszának jeles bizonyítékai az évszázadok során vele kapcsolatosan létrejött művészi ábrázolások. Az erről szóló kötetünkben (Madas Edit - Horváth Zoltán György: Középkori prédikációk és falképek Szent László királyról, Romanika Kiadó, Budapest, 2008.) a középkori prédikációk közlése mellett a templomokban eredeti helyen ma is megtekinthető középkori freskóábrázolásokat mutattuk be a teljesség igényével összeállított képanyaggal. A teljességre törekvést úgy értjük, hogy a képanyagban a jelenlegi ismereteink szerinti összes olyan templom szerepel több vagy kevesebb, de legalább egy képpel, ahol Szent László ábrázolásai ma is – legalább töredékesen, de azért felismerhető módon – megtekinthetők. Tehát hangsúlyozzuk, hogy most egyáltalán nem szóltunk az irodalomban ismert, esetleg le is másolt, de elpusztult freskóanyagról, valamint nem vettük számba a lappangó, azaz vakolat alatt levő, feltáratlan freskókat sem.

A középkori Szent László-ábrázolások gazdagságának dokumentálását azért is tarjuk igen fontosnak, mivel összehasonlítva más magyar szentek ábrázolásainak gyakoriságával, egyértelmű, hogy a középkor legnépszerűbb magyar szentje a Kárpát-medencében Szent László királyunk. Ezt azért is lényeges hangsúlyoznunk, mivel az újkori ábrázolásokon a férfiszentek közül egyértelmű az államalapító Szent István dominanciája, aminek természetesen fő oka a viszontagságos újkori történelmünk, az azon belüli önazonosságkeresés és persze akár napi politikai okok is. Középkori önálló Szent István-ábrázolást templomainkban alig találunk, az államalapító alakja tipikusan a magyar szent királyok kompozíciótípusában, éppen Szent Lászlóval, valamint Szent Imrével együtt jelenik meg.

A Szent László-freskók gyakoriságát egy másik, méltán népszerű Árpád-házi szent, Szent Erzsébet ábrázolásainak gyakoriságával is érdemes összehasonlítani. Az ő kultusza halála óta mindmáig ugyancsak töretlen, újkori ábrázolásainak tömegeivel találkozhatunk templomainkban, életszentsége és karitatív tevékenysége minden kor embere számára példamutató. Erzsébet ábrázolásai szerte Európában, sőt más földrészeken is hatalmas számban megtalálhatók, egyértelműen kijelenthetjük, hogy a Magyar Királyság területén kívül ő a legnépszerűbb magyar szent. A sokkal kisebb számban szereplő Szent Margittal és néhány más Árpád-házi szenttel együtt Erzsébet a Magyar Királyságnak és a kereszténységnek minden királyi családnál sokkalta több szentet adó Árpád-háznak a lelkiségét jeleníti meg külföldön. László ehhez képest hátrányban van: királyként a korabeli Európa László nagyszerűségét azzal is elismeri, hogy az európai uralkodók őt kérik fel az első keresztes hadjárat vezérének (ebben hírtelen halála megakadályozza), tisztában vannak szellemi kvalitásaival, lelki nemességével, lovagi erényeivel, valamint személye és országa erejével, de éppen ez az erő az, ami miatt a Kárpát-medencén kívül nem ő lesz a Magyar Királyság fő megjelenítője. Ha ezt az összehasonlítást a középkorra szűkítjük, akkor is azt látjuk, hogy „Magyarországi Szent Erzsébet” igen sok középkori ábrázolása maradt fenn szerte Európában (ezek hosszú sora szerepel például a Romanika Kiadó „A Szent Korona öröksége” könyvsorozatának „Itáliai magyar emlékek” című kötetében és annak színes képmellékletében). Európában, de csak Magyarországon, azaz a Kárpát-medencén kívül! Ugyanis – és ez megdöbbentő kontraszt – Magyarországon jelenleg csaknem 50 helyen találunk Szent Lászlóval kapcsolatos középkori freskót, miközben Szent Erzsébet ugyancsak középkori freskón mindössze néhány helyen látható (Szombathely, Háromszlécs, Ófehértó, Nagygalambfalva). Ez a számbeli különbség olyan mértékű, hogy az már nem lehet véletlen! Tudjuk, hogy a viszontagságos magyar történelem megtizedelte a freskókincsünket is, és a pusztulás során persze egy Szent László-freskóciklus töredékes megmaradásának nagyobb az esélye, mint egy szent alakjának, de még ez sem árnyalja véleményünk szerint lényegesen ezt a nagy számbeli különbséget. És persze az is elgondolkodtató, hogy Szent László az egyetlen magyar szent, akiről Magyarországon középkori freskóciklusok is készültek, ráadásul igen jelentős számban. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt gondoljuk, hogy „belső használatra” László az ideális példa, hiszen szellemiség, a lelki nemesség, a lovagi erények megléte mellett az erő szimbóluma is lehet, ami elengedhetetlen a középkori nagyhatalom, Magyarország fenntartásához. „Külső használatra” viszont ideálisabb a ferencesek és – mivel rövid élete nagy részét Németországban (Wartburgban és Marburgban) élte le – a németek által is persze népszerűsített Szent Erzsébet nagyszerű lelkiségével, karizmatikus személyiségével, lelki erejével, de a fizikai erő hangsúlyozása nélkül.

A magyarországi Szent László-freskók három csoportba sorolhatók. Kis számban szerepel László önállóan, vagy más szentek között, sokkal gyakrabban pedig a fentebb már írott három magyar szent király kompozíciójában Szent Istvánnal és Szent Imrével együtt. A magyar szent királyok hármassága nyilván utal a bibliai háromkirályok hármasságára, amelynek egyik konkrét megnyilvánulása Veleméren érhető tetten, ahol a Királyok imádásának jelenetében az öreg Gáspár alakja Szent Istvánnal, az ereje teljében levő Menyhárt Szent Lászlóval és a fiatal Boldizsár Szent Imrével azonosul. Időnként László előfordul párban Istvánnal (például Nagyszebenben), és különlegességként említjük Almakerék négy magyar szent királyt megjelenítő kompozícióját (a negyedik vélhetően Könyves Kálmán lehet, akit a középkorben szentként tiszteltek, de szentté avatása nem történt meg).

A Szent László-ábrázolások harmadik csoportja a „Szent László-legenda” freskóciklusa (a kifejezés a művészettörténetben általánosan elfogadott szóhasználat erre az ábrázolástípusra). Bár a kötet képanyaga számos eltérést is illusztrál, itt most az alapciklus jeleneteit ismertetjük röviden. A freskóciklus általában öt jelenetből áll: 1. Kivonulás Váradról 2. Üldözés 3. Birkózás 4. Lefejezés 5. Megpihenés

A freskóciklus történeti alapja az az 1068-as kerlési (cserhalmi) ütközet utáni epizód, amikor egy nomád kun által elrabolt magyar lányt szabadít meg László herceg (ekkor még Salamon, László unokatestvére a magyar király). Az első képben Várad falai előtt nagy tömeg búcsúztatja Lászlót (és kíséretét), aki a váradi püspök áldásával indul a harcba. A második jelenetben a magyar leánnyal elvágtató, hátrafelé nyilazó kun vitézt üldözőbe veszi a dárdáját előre szegező László. Ez az üldözés sokszor egy kavargó csatajelenet része, vagy a csatajelenetből válik ki a két vágtató lovas. A történet szerint László szavára a lány lerántja nyergéből a kunt. Ezután a harmadik kép László és a nomád vitéz bírkózása. Itt már rendszerint képileg is megnyilvánul, hogy átvitt értelemben értendő párharc ez: a glóriás szent király a kereszténység védelmében küzd meg a pogányságot jelképező kunnal. A kun szájából sokszor kicsapó lángnyelvek egyik – kézenfekvő – magyarázata, hogy ez egyúttal a Jó és a Rossz szimbolikus harca is, amelyet rendszerint a világosság és a sötétség ellentétpárjának alkalmzásával is kiemel a freskófestő: László lova ugyanis legtöbbször fehéres-szürkés színű, míg a kuné vöröses-barna. A szimbolikus tartalomnak megfelelően két legyőzhetetlen személy küzd itt egymással, így a harc sokáig eldöntetlen. Végül a mellékszereplőként kisebbként ábrázolt leány siet a király segítségére: egy hatalmas bárddal az egyetlen sebezhető pontjánál, az Achilles-inánál sebesíti meg a kunt és teszi őt így harcképtelenné. Az életre-halálra menő középkori párviadal szabályaiból részben, az említett szimbolikus tartalomnak viszont teljesen megfelelően a negyedik, meglehetősen naturalisztikus képben a kun lefejezése következik. A legyőzött vitézt - sokszor egészen szarvszerűen - a hajánál ragadja meg László és a leány sújt le a nyakára a bárddal vagy egy karddal. Az előző jelenetek dinamizmusával szemben statikus nyugalmú, idilli képpel fejeződik be a történet: a küzdelem hevében kifáradt szent király a leány ölébe hajtja fejét, a leány pedig föléje hajol.

Ez az alapciklus, amitől kisebb-nagyobb eltérések szokásosak. A Váradról való kivonulás és a Megpihenés akár el is maradhat, de a zalai Bántornyán például egy sokkal hosszabb ciklus arányaiban rövid részlete ez az egész epizód. Sokszor az alapjelenetek tovább részleteződnek: a Lefejezésnek a szimbolikus tartalmat nagyon hangsúlyozó kiegészülése például a felvidéki Vitfalván izgalmas különlegesség.

Rátekintve Magyarország térképére, feltűnő, hogy a László-ábrázolások és különösen a legendaciklusok a határvidékek tágabb környékén a leggyakoribbak: részben nyugaton, jóval nagyobb számban a Felvidék északi sávjában, többfelé Dél-Erdélyben (itt legendaciklus egyáltalán nem maradt meg), és kiemelkedően a legnagyobb számban a Kárpát-medence délkeleti csücskében, Székelyföldön. A könyvsorozatom Székelyföldi freskók című kötetében számszerűen is bizonyítottuk, hogy a Szent László-legenda ott annyira kiemelt fontosságú volt, hogy többször fordul elő, mint a kereszténységünkhöz kapcsolódó bármely más freskóciklus együttvéve (beleértve Krisztus „szinte kötelező” szenvedéstörténetét és a karácsonyi történetkört is). A Szent László-ábrázolások e jellegzetes földrajzi elhelyezkedésére magyarázatként e Székelyföldi freskók című kötetünkből idézünk: a határvidék lakossága általában, de a székelység különösen is „a hon védelmére való állandó készültségben élt, vagyis a katonáskodás a mindennapok természetes része volt. Ebben pedig nyilvánvalóan mintára, példaképre volt szükség – már a fiúgyermek növekedése során is. Ki lehetett volna eszményképnek alkalmasabb, mint a nemzeti lovagszent, Szt. László király, aki tiszta erkölcsiségével, országszervező, nagyformátumú szellemiségével, délceg termetével és fizikai erejével a szellem, a lélek és a test példamutató egységét valósította meg és sugározta szét saját korában és a személyéhez fűződő számos legendával is színesítve egészen napjainkig.” (Megjegyezzük, hogy a határőrség védőszentje ma is Szent László) A legendaciklusban a „kavargó üldözés, a bírkózás természetesen hálás téma a freskófestőnek, nagyszerű minta a fegyverforgató férfinak, bátorító és felemelő a régmúlt időkbe vesző szentre és a számára biztonságot adó férjre egyaránt feltekintő asszonynak, a fantáziát alapjaiban megmozgató és befolyásoló valóságos ’révület’ a felcseperedő fiúgyermeknek és mivel a megpihenés idilli képe férfi és nő együttlétének harmóniáját sugározza, minta bizony a leánygyermeknek is.”

A legendának a határvidékeken való dominanciáját árnyalhatja, hogy kis számban az ország legbelső területein is maradt meg legendaciklus: a nógrádi Tereske és a Budapesttől pár kilométerre délre található Ócsa ilyen példa. Mivel a török hódoltság az ország déli és központi területein a középkori templomokat csaknem teljesen elpusztította, a törökkori harcok határvidékén (a Balaton-felvidéktől és Somogytól az Északi középhegységig) pedig jelentősek voltak a sérülések, e belső területek freskókincse sajnos már örökre ismeretlen marad – a Szent László-legenda szempontjából is. Vagyis nem fogjuk már megtudni, hogy hány ábrázolás lehetett e belső orzságrészeken.

Ezen rövid írás utolsó gondolataként egy érdekes jelenségre hívjuk fel a figyelmet, amelynek egyértelmű magyarázatát nem tudjuk, mégha ötleteink vannak is. Ebből a szempontból is nagyszerű, hogy az összes Szent Lászlóval kapcsolatos, jelenleg ismert középkori prédikáció és középkori freskóábrázolás egy kötetben jelent meg. A népi hagyományból ismert, Szent László írott Legendájában is megjelenik és a könyvünkben közölt középkori prédikációkban is számtalanszor előfordul az a nagyszámú csoda, amely a szent király személyéhez kötődik. Ezen csodák egy része képileg is szemléletesen megjeleníthető (például a kocsicsoda, vízfakasztás, stb.), mégsem jelennek meg középkori templomainkban – tehát a köznép számára is hozzáférhető módon – egyetlen ábrázolással sem (kódexekben azért ismertek csodaábrázolások). Hangsúlyozzuk, hogy egyetlenegyszer sem, vagyis még „véletlenül” sem, ami elég megdöbbentő! Erre halovány ötleteink lehetnek, de egyértelmű magyarázatunk nincsen. Az tény, hogy a szentekkel kapcsolatos ikonográfia sajátossága, hogy ha egy ábrázolástípus „kanonizálódik”, azaz általánosan elfogadottá válik, akkor valóban azt alkalmazzák általánosan, és legfeljebb azon belül jelennek meg egyedi sajátosságok. Erre viszont vissza lehet kérdezni, hogy akkor miért nem kanonizálódott más vagy többféle ábrázolás? És miért pont a kerlési csata tulajdonképpen „jelentéktelen” epizódja?

Az, hogy ennek az epizódnak szimbolikus rétegei vannak, arra korábban utaltunk, hogy „népmesei” megközelítésű, az sem vitatható. Arra is több kutatás utal, hogy a latin kereszténységünk előtti illetve azzal párhuzamosan élő magyar hitvilágunk, világszemléletünk is megjelenik benne. Mindezek miatt a köznép által látogatott szakrális térben, vagyis a templomban való sokszori megjelenése érthető. Egyúttal viszont talán ez a „profánabb” jelleg az oka, hogy a könyvben közlésre került prédikációvázlatokban viszont a képzőművészet e népszerű témája egyetlenegyszer sem fordul elő. Rendben van, hogy a prédikációirodalom intellektuálisabb műfaj, de azért az mégiscsak megdöbbentő, hogy egyetlenegyszer se idéződik fel benne az, ami a templomok falain annyiszor!

Ezek után vajon mit tesz az a lelkipásztor, aki például Szent László ünnepére ilyen sermók, vagyis prédikációvázlatok alapján készül, viszont templomában ott díszlik Szent László freskóciklusa is? Nagy bölcsességgel bizonyára egyszerűen beleszövi szentbeszédébe a freskók jeleneteit is. Miként mi is egymás mellett, „összeszőve” adjuk közre a Szent Lászlóval kapcsolatos középkori prédikációvázlatokat és falképábrázolásokat, hiszen mindkét műfaj végülis ugyanarról szól: nagy szent királyunk tiszteletéről, szentségéről, példamutatásáról. És ez a lényeg. Mindmáig.

(Madas Edit - Horváth Zoltán György: Középkori prédikációk és falképek Szent László királyról, Romanika Kiadó, Budapest, 2008.)














Horváth Zoltán György engedélyével!

Helységnévmutató a Szent László-freskókhoz

Magyar településnév Megye    Idegen településnév  
Bántornya  Zala vármegye  SLO: Turnisce  
Velemér  Vas megye       
Türje   Zala megye       
Siklós   Baranya megye      
Ócsa   Pest megye       
Tereske  Nógrád megye      
Szentmihályfa  Pozsony vármegye   SK: Michal na Ostrove 
Gútor   Pozsony vármegye  SK: Hamuliakovo  
Rőtfalva  Vas vármegye   A: Rattersdorf   
Necpál   Túróc vármegye  SK: Necpaly   
Pónik   Zólyom vármegye  SK: Poniky   
Cserény  Zólyom vármegye  SK: Cerín   
Liptószentandrás Liptó vármegye   SK: Liptovsky Ondrej 
Rimabánya  Gömör és Kishont vármegye SK: Rimavská Bana  
Karaszkó  Gömör és Kishont vármegye SK: Kraskovo   
Gömörrákos  Gömör és Kishont vármegye SK: Rákos   
Csetnek  Gömör és Kishont vármegye SK: Stítnik   
Pelsőc   Gömör és Kishont vármegye SK: Plesivec   
Kakaslomnic  Szepes vármegye D: Grosslomnitz; SK: Vel’ká Lomnica
Svábfalva  Szepes vármegye  SK: Svábovce   
Vitfalva  Szepes vármegye  SK: Vítkovce   
Zsigra   Szepes vármegye  SK: Zehra   
Szepesmindszent Szepes vármegye  SK: Bijacovce   
Vörösalma  Sáros vármegye  SK: Cervenica pri Sabinove 
Csécs   Abaúj-Torna vármegye SK: Cecejovce  
Tornaszentandrás Borsod-Abaúj-Zemplén megye (Abaúj-Torna vármegye)  
Krasznahorkaváralja Gömör és Kishont vármegye SK: Krásnohorské Pohradie 
Napkor  Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (Szabolcs vármegye)  
Laskod   Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (Szabolcs vármegye)  
Huszt   Máramaros vármegye  UA: Huszt   
Mezőtelegd  Bihar vármegye  RO: Tileagd   
Magyarremete  Bihar vármegye  RO: Remetea   
Ördöngösfüzes Szolnok-Doboka vármegye RO: Fizesu Gherlii  
Szék   Szolnok-Doboka vármegye RO: Sic   
Csíkszentmihály Csík vármegye  RO: Mihaileni   
Kézdiszentlélek Háromszék vármegye  RO: Sanzieni   
Gelence  Háromszék vármegye  RO: Ghelinta   
Szacsva  Háromszék vármegye  RO: Saciova   
Kökös   Háromszék vármegye  RO: Chichis   
Kilyén   Háromszék vármegye  RO: Chilieni   
Bibarcfalva  Udvarhely vármegye  RO: Biborteni   
Homoródkarácsonyfalva Udvarhely vármegye RO: Craciunel   
Székelyderzs  Udvarhely vármegye  RO: Darjiu   
Bögöz   Udvarhely vármegye  RO: Mugeni   
Almakerék  Nagy-Küküllő vármegye D: Malmkrog; RO: Malancrav
Darlac   Kis-Küküllő vármegye D: Durles; RO: Darlos 
Nagyszeben  Szeben vármegye  D: Hermannstadt; RO: Sibiu 
Kéménd  Hunyad vármegye  RO: Chimindia  
Kristyor  Hunyad vármegye  RO: Criscior   
Ribice   Hunyad vármegye  RO: Ribita   
Őraljaboldogfalva Hunyad vármegye  RO: Santamaria-Orlea 

      Elérhetőségünk: Szent László Király Lovagrend, 8726, Iharos, Kossuth u. 50.  Érvényes CSS!